Előző év tavaszán – két évvel az első bemutatott szakasz után – teljes egészében szólalt meg, és ezzel végére ért A kis herceg története.
A három szakasz minegyike tartogatott újdonságot, hiszen az első alkalommal Pollák Rita animációi, majd a következő két előadáson Csáky Mária balett koreográfiája egészítette ki a S.Halász zenéjét.

Bár a kis herceg befejeződött, máris új projekten dolgozik a csapat.
A jelenleg előkészítés alatt álló produkcióról még keveset tudni, az viszont már biztos, hogy ezúttal a RáHangoló és a Filmhatás együtt hozza létre az előadást, ami így egy sokkal nagyobb létszámú együttest tud majd színpadra állítani.

A bemutatóra 2020 tavaszán, a RáHangoló keretében kerül sor.