Filmhatas

Világok

2012-01-19 22:59
Világok

Ez a ciklus tulajdonképpen egy belső térkép, ahol a „világok” inkább állapotok, mint valós helyszínek. 

Az első darab mozgalmasan indul ugyan, azonban gyorsan eljutunk a magány és a sötét okozta kérdésekig. Végül belép a történetbe egy kapcsolat, és ezzel együtt elkezd szétesni a rend. 

A „töredezettség” után a „jég” egyfajta fagyott állapot, érzéketlenedés, védekezés érzetét hozza, mintha a történet egy hideg, merev zónába csúszna.

Az „egyszerű dal” fordulópontként áll a sorban, mintha a túl sok bonyolult réteg után meglátnánk valami tiszta igazságot, ami egyetlen mondat. 

Megjelenik a fény, megérkezik életünkbe a „vidámság”, aztán jönnek az „emlékek” és a „nyugalom”, ami már egy rendezettebb állapotnak tűnik, ahol a múlt is valamiféle formálható anyaggá válik.

A sorozat vége egy feszültségből eredő „kitörés”, ami után az „őrület” elkerülhetetlen, és a kontroll teljesen szétesik, amit végül „megnyugvás”, teljes lecsendesedés és  visszarendeződés követ. 

Ez a ciklus egy ember útja, aki végigmegy több, egymást váltó belső harcon, és a végére eljut egy stabilabb állapotig.

A Világok több éven át készült, és nyitott ciklusként él. Új tételek bármikor csatlakozhatnak hozzá, ugyanazzal a belső gondoltisággal. Halász Károly alkotói pályája ciklusok köré rendeződik, ezek mindegyike  hosszú életű, és folyamatosan bővülnek, ahogy a szerző is egyre mélyebbre ás a világban és önmagában is. .

Az első darabok 2010-ben szólaltak meg bemutatón, önálló zenei anyagként. 2011-ben egy újabb rész készült el, szintén önálló zenei anyagként. A mondanivaló erős képeket hív elő, ezért a koncertforma természetesen viszi a háttér-vizualizáció és a modern tánc irányába, és ehhez a világhoz egy kifejezetten ide írt irodalmi szöveg is illik.

Ezek a kiegészítések még váratnak magukra. Ez az egyik oka annak, hogy a Filmhatás mindig élő, folyton változó szövet.

A Világok irodalmi alkotásként is működik, mert a zene eleve történetet kínál, és helyet hagy annak, hogy a hallgató a saját életéből töltse fel valódi tartalommal. A cél kézzelfogható irodalmi anyag létrehozása egy olyan író tollából, aki fantáziát és ihletet lát a történetben. A közönség nyomtatott formában kapja meg ezt az anyagot, és magával viszi a koncert után.